Budapesti Közlekedési Központ

Infó

A budapesti közösségi közlekedés rendszere az 1960-as évek óta, azaz a BKV megalakulásától kezdve szinte változatlan formában működik, ami - már csak a réges-régi évszámból megítélhetően is - igencsak elavult, nem felelt meg a kor követelményeinek, amit a minden nap a fővárosban közlekedő emberek gyakorta a saját bőrükön is tapasztalhatnak. Ezen kívánt változtatni a főváros, amelynek egy fontos lépésének tekinthető a BKK Budapesti Közlekedési Központ 2010 őszi létrehozása.

A rendszer átstruktúrálását a következőképpen lehet röviden összefoglalni: A Budapesti Közlekedési Zrt. megrendelője ezidáig közvetlenül a fővárosi önkormányat volt. A szakmai irányítás azonban a szolgáltató cég kezében volt, gyakorlatilag önmagát igazgatta. Az új rendszer szerint a szakmai háttér átcsoportosul a BKK-hoz, a BKV megmarad egyszerű szolgáltatónak, aki a járműveket és a járművezetőket biztosítja. Jól példázza és talán segíti a megértést az eddigi alvállalkozók helyzete. A korábbi rendszerben a VT-Transman a BKV alvállalkozójaként dolgozott, az új sémában viszont alárendeltség helyett mellérendelt helyzetben van a BKV-hoz képest.

A BKK-hoz került az önkormányzat tulajdonában lévő parkolók működtetése, a korlátozott teherforgalmú helyekre vonatkozó engedélyek kezelése, illetve a közutak karbantartása is (utóbbi korábban az FKF hatásköre).

A BKK vezérigazgatója Vitézy Dávid, közgazdász, korábban a VEKE Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület vezetőségének tagja, szóvívője. Jelenleg a BKV igazgatóságának is tagja.


Budapest főváros címere


Alvállalkozók


BKV Zrt.

Központ

Budapest, Akácfa utca 15.

Weboldal

http://www.bkv.hu

Autóbusz-garázsok

Cinkota
Dél-Pest
Kelenföld
Óbuda
Kőbánya (=Troli, Pongrác)

Trolibusz-garázs

Kőbánya (=Troli, Pongrác)

Villamos kocsiszínek

Budafok
Kelenföld
Szépilona
Angyalföld
Baross
Ferencváros
Hungária
Száva

Az igazgatóság elnöke

Dr. Várszegi Gyula

Buszpark

~1400 db

Trolibuszpark

~170 db

Villamosállomány

~600 db

Korábbi elnevezések

Budapesti Közlekedési Vállalat
Fővárosi Villamos Vasút (FVV)
Fővárosi Autóbusz Üzem (FAÜ)
Budapesti Helyi Érdekű Vasutak (BHÉV)
Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT)

Jellemző rendszám

BPO
BPI
FJX
FKU
FLR
LOV

1967. január 1-jével jön létre a Budapesti Közlekedési Vállalat az 1949-ben szétdarabolt "Beszkártból" képződött részegységek újraegyesítésével. A fenti lista a teljesség igénye nélkül készült, csak a főbb egységek kerültek feltüntetésre.

 


Azonosító jelek a BKV buszokon

A BKV Ikarus autóbuszai rendelkeznek egy 00-00 formátumú azonosító számmal, amely minden busz mindkét oldalán fel van tüntetve.

A BKV buszai az ország többi járműveitől eltérően egészen az ezredfordulóig megtartották a régi AA-00-00 jellegű rendszámaikat. Addig az azonosítót a rendszám szám része képezte (Rendszám: BX 87-21 > azonosító: 87-21). Ekkor kapták a buszok a BPO és BPI rendszámokat, valamint ezzel együtt az azonosítószámok is kicserélődtek. Ugyanúgy megmaradt a 00-00 formátum, csak a következő analógia szerint képződött az új szám: a BPO O-betűje 0-t, a BPI I-betűje pedig 1-es számjegynek felel meg, majd a rendszám szám része már megmarad. (BPO-001 > 00-01, BPI-213 > 12-13) Eleinte előfordult, hogy egyszerűen a rendszámból levágták a BP-t és az I-123 lett az azonosító.

A Volvo 7700A típusú buszok első szériája még kapott 00-00 formátumú azonosítót, mégpedig úgy, hogy az első számjegy 2 lett, majd a többi a szokott módon a rendszám szám része maradt. (FJX-201 > 22-01) A második Volvo-szériánál már elhagyták ezt a számozást és az FJX-es kocsikról is eltűnt a 2-vel kezdődő azonosító. Helyettük a jármű rendszámát tüntetik fel az első ajtó felett. Ez a módszer maradt az azóta érkezett autóbuszok esetében is (VanHoolok, stb.).

Az alábbi lista az eredeti állapotot tükrözi. A buszok állomásítása azóta már változhatott.

Azonosító Típus Garázs

00-01 > 00-31

Ik 280

Cinkota

00-32 > 01-94

Ik 260

01-95 > 02-06

Ik 405

02-07 > 02-14

Ik 260

02-15 > 02-64

Ik 412

Dél-Pest

03-01 > 03-99

Ik 260
+néhány Ik 405

Belváros (Récsei)

04-16 > 04-87

Ik 280

Kőbánya

05-03 > 05-21

Ik 415

Óbuda

05-37 > 05-83

Ik 435

Dél-Pest

06-00 > 06-74

Ik 260

Óbuda


 

 

 

 

06-90 > 07-00

Ik 405

07-01 > 07-85

Ik 415

07-90 > 08-00

Ik 405

08-01 > 08-81

Ik 280

08-91 > 08-99

Ik 405

10-05 > 10-69

Ik 412

Kelenföld


 

 

 

 

11-15 > 11-78

Ik 435

11-79 > 11-97

Ik 280

11-98 > 13-08

Ik 260

13-09 > 13-84

Ik 415

13-85 > 14-21

Ik 405

15-01 > 15-17

Ik 415

Cinkota

15-18 > 16-60

Ik 260

Dél-Pest

16-61 > 16-62

Ik 415

Cinkota

16-63 > 16-68

Ik 260

Dél-Pest

 

17-00 > 18-53

Ik 280

19-01 > 19-60

Ik 435

Cinkota

 

19-61 > 19-99

Ik 280

21-86 > 22-10

Volvo 7700A

Cinkota

22-11 > 22-35

Volvo 7700A

Kelenföld



Az egykori FAÜ logója


A BKV régi logója (1967-1990)


A BKV régi logója (1990-2004)


VT-Arriva Kft.

Központ

Székesfehérvár, Berényi út 72-100.

Weboldal

http://www.vt-transman.hu/

Telephelyek

Székesfehérvár
Budapest, Andor utca
Budapest, Bogáncs utca
Zalaegerszeg

Ügyvezető igazgató

Szepesi Péter
Dósa Mátyás

Buszpark

~340 db

Korábbi elnevezések

VT-Transman

Jellemző rendszám

VID
HSJ
MCX
MHU


Volánbusz Zrt.

Egy szabályváltozás miatt 2014-től a Budapest közigazgatási határait átlépő elővárosi vonalakat a BKV Zrt. nem szolgálhatja ki. Emiatt került a BKK alvállalkozóinak körébe a Volánbusz Zrt., ami új beszerzésű MAN Lion's City szóló, és Volvo 7900A típusú csuklós autóbuszokkal veszi át a vonalak üzemeltetését.

A cég adatairól bővebben a Volánbusz saját oldalán.

 


Flottaszínek



A klasszikus "lila" flottaszín



A 400-as széria színadása


Az első 435-ös a cégnél. Ez az egy nem rendelkezik Fok-Gyemmel.


A 412-esek színadása


A kihalófélben lévő "piros hetes"


A szintén megszűnt BKV Plusz szolgáltatás égisze alatt létrejött
"Ezüst Nyíl" flotta tagjait Mezőtúron újították fel



A trolik flottaszíne




Back to basics: 260.00, 280.00, 415.04


Nagyobb térképre váltás

A főváros térképe

© BUSPORTonline